Paks Panzió

Látnivalók


Paks város Tolna megyében, a Paksi kistérség központja. A település közel húszezer lakosával Szekszárd és Dombóvár után a megye harmadik legnagyobb városa. Történelme az őskori civilizációktól egészen a legmodernebb korig ível, az egykor itt húzódott Duna-menti hadiút évszázadokra jelentőssé tette. Sváb népszokásairól és jellegzetes halászlevéről messze földön híres. Kisváros létére igen sok rendezvénynek ad helyet, mint például a Gastroblues Fesztivál, a Paksi Harmonika Fesztivál, Duna-parti rendezvények, valamint a Szüreti felvonulás és mulatság. Országos ismertségét legfőképp atomerőművének köszönheti, amely Magyarország egyetlen energiahálózatra kapcsolt atomerőműve. Ennek köszönhetően kiemelkedő gazdasági teljesítménye miatt a legdinamikusabban fejlődő magyar városnak tartják. A város gazdasági ereje a környező települések lakosságának jó részét is vonzza, sokan dolgoznak ingázóként.

A város három fő részből áll: az Óvárosból, a Szérűskertből és az Újvárosból.

Új katolikus templom

Kolbert Mátyás plébános 1987. február 11-én bízta meg Makovecz Imre építészt a paksi római katolikus egyházközség nevében a templom megtervezésével. Az alapkőletétel 1988 Pünkösd ünnepén történt meg. Dr. Cserháti József püspök úr végezte. A templomot 1990 Pünkösdjén Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentelte fel. A paksi Szent Lélek templomba mintegy 200 köbméter faanyagot építettek be. A kupolák fapillérei a Pécs melletti Árpádtetőről, a templom nyolc faoszlopa és tornya Sopronból való. A nagyobb hajlított szerkezeteket a Somogy megyei Csurgón gyártották le. A kisebbeket egy dunabogdányi asztalos készítette. Az összes ácsmunkát Nyíri Sándor fóti ács és társai végezték.

 

Lussonium

A közeli Dunakömlőd melletti Sánchegyen a IV. században felépített castrum (tábor), a Lussonium, a provincia határát képező erődláncolatnak volt az egyik tagja. A rómaiak később már a védelmi vonalként (védőfalként) funkcionáló limest is felhúzták, aminek maradványai ma is láthatók az Imsósi-erdő peremén.

 

Paksi Atomerőmű

A paksi atomerőmű létesítése volt a XX. század legnagyobb ipari beruházása Magyarországon. Az atomerőmű névleges teljesítménye a teljesítménynövelés befejezésének köszönhetően már 2000 MW. Ezzel a magyarországi villamosenergia-termelésben meghatározó szerepet tölt be, annak több mint 40%-át adja. 2009-ben az erőmű négy blokkja összesen 15 427 GWh villamos energiát termelt.

 

Sárgödör Tér

A Sárgödör Tér a pincéiről, borászatairól híres. Számos méltán híres borászatnak ad helyet. Pincék, pincehálózatok alkotják, melyek évszázadok óta meghatározó szerepet töltenek be a paksi borászatban.

 

Gastroblues fesztivál

Az 1993-ban indult sorozat hazánkban elsőként „házasította” a minőségi zenét és a kulináris élvezeteket egy rendezvényen. A gasztronómiai bemutatók és a főzőversenyek mellett, megrendezik a Borbarátok Találkozóját is. A vezérelv: a legjobb zene sem élvezhető száraz torokkal és korgó gyomorral.

Képek


(A képekre kattintva eljuthat az adott hely honlapjára!)

Új római katolikus templom
Lussonium
Paks
Városi múzeum
Sárgödör tér
Képtár
Paksi atomerőmű
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezen cookie-k kezelése az adatkezelő jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont).
A működéshez szükséges cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés.
Bővebb tájékoztatásért kérjük olvassa el Cookie tájékoztatónkat!
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
PHPSESSID
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások